Balaton - Dél címoldal

Balatoni világ

2012. 11. 27.

Balatoni jég: egy kilométernél beljebb tilos a csúszás

Balatoni jég: egy kilométernél beljebb tilos a csúszás

Egy kilométernél beljebb nem lehetne a Balaton jegén tartózkodni, s csak rendőrségi engedélyezéssel, az előírt valamennyi feltétel teljesülése esetén lehetne kijelölni jégpályákat – ezt is tartalmazza az a jogszabálytervezet, mely például először foglalná törvénybe a jégen tartózkodás szabályait. Tovább>>
2012. 11. 27.

Életmentő vér: polgármesterek segítségét kérte a Vöröskereszt

Életmentő vér: polgármesterek segítségét kérte a Vöröskereszt

A Siófok-térségi polgármesterek segítségét kérte a véradások sikeressége érdekében a Vöröskereszt megyei és helyi szervezete.A Siófokon, a Kiliti Csárdában tartott tanácskozáson az is kiderült: a huszonhárom érintett település közül Szántódon, Telekiben, Siófokon, Balatonszemesen és Balatonszabadiban emelkedett töretlenül a véradók száma az elmúlt három esztendőben. Szántód eredménye különösen kiemelkedő: 2011-ben 76 személy adott vért az „elvárt” 29 helyett, ez utóbbi lenne ugyanis a lakosság öt százaléka. Tovább>>
2012. 11. 27.

Bevált az új balatoni horgászrend, nem emelik a horgászjegyek árát

Bevált az új balatoni horgászrend, nem emelik a horgászjegyek árát

Bevált a Balatonon az év elején bevezetett új, korábbinál szigorúbb horgászrend, december elejére befejeződnek az idei haltelepítések, és jövőre nem emelkednek a horgászjegyek ára - hangzott el kedden a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. nyilvános haljelölése és haltelepítése kapcsán tartott sajtótájékoztatón Siófokon. Tovább>>
2012. 11. 24.

Jön a kötelező kutyajelölés

Jön a kötelező  kutyajelölés

Alig másfél hónapjuk van az ebek tulajdonosainak arra, hogy kutyáikat egyedi azonosító chippel megjelöltessék. 2013. január 1--jétől hatályos az európai elvárásoknak megfelelő, kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet módosítása, amely előírja, hogy a négy hónaposnál idősebb ebek csak elektronikus chippel megjelölve tarthatóak - tájékoztat a Vidékfejlesztési Minisztérium. Tovább>>
2012. 11. 24.

Tisztelt Fonyódi Polgárok!

Tisztelt  Fonyódi Polgárok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Fonyód 
Város Önkormányzatának a módosított 
környezetvédelem helyi szabályairól
Tovább>>
2012. 11. 24.

Ebek transzponderrel történő ellátása

Ebek transzponderrel  történő ellátása

A Fonyódi Hírmondó előző számában
 már felhívtuk az ebtartók, illetve ebtulajdonosok 
figyelmét arra, hogy 2013. 
január 1-étől a négy hónaposnál idősebb 
ebeket csak transzponderrel (bőr alá ültetett mikróchip) megjelölve tarthatják.
Tovább>>
2012. 01. 18.

Nincs jég - akadozik a nádaratás

Nincs jég - akadozik a nádaratás
Mivel a Balaton nem fagyott be, várhatóan szárazföldről és csak az engedélyezett mennyiség töredékét tudja majd learatni a nádnak az a négy vállalkozás, amely pályázati úton 80 hektárnyi terület betakarításához nyert február közepéig érvényes engedélyt. Tovább>>
2011. 09. 16.

Balatoni hajózás szezon

Balatoni hajózás szezon

A várakozásnál rosszabbul, a tavalyi évhez hasonlóan alakultak a Balatoni Hajózási Zrt. forgalmi adatai az idei nyári szezonban, ugyanakkor a balatoni bringaturizmus négy-öt éve tartó fellendülése tovább tart.  Erről Horváth Gyula, az önkormányzati tulajdonban lévő balatoni hajózási társaság vezérigazgatója számolt be az MTI-nek pénteken.

Tovább>>
2011. 09. 12.

Jó a szőlőminőség a Dél-Balatonnál

Jó a szőlőminőség a Dél-Balatonnál

A 3.300 hektárnyi Balatonboglári Borvidéken az átvételi árak eddig 15-30 százalékkal jobban alakultak a tavalyinál, a terület 40 százalékán végeztek már a szürettel, a szőlők minősége nagyon jó, mennyisége átlagosnak mondható, a cukorfoka jó, a sav foka viszont esetenként elmarad a kívánatostól. Mászáros Lászlóné, a Balatonboglári Borvidék (előző nevén Dél-Balatoni Borvidék) hegyközségi tanácsának titkára szerint a borvidéken a szüret idén legalább két héttel előbb kezdődött, összeértek a fajták, ami gondot okoz a szüretelő- és szállítási kapacitások ütemezésében. A boglári borvidéken kezdődött idén is először a szüret az országban, mert itt termesztik jelentős területeken a legkorábban érő Csabagyöngyét és Irsai Olivért. Ezeknek az illatos szőlőfajtáknak a szüretelésével már végeztek.

Tovább>>
.

Tisztító nádvágás a vízminőségért

Tisztító nádvágás a vízminőségért

Több mint hétezer négyzetméteren aratják le a nádat Siófok partjainál. A munkához szükséges engedélyt a Balatoni Vízügyi Kirendeltség hozzájárulása alapján adta ki a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.  Az önkormányzat a Deák Ferenc sétány mentén az Arany János utca végéig terjedő területen, az Aranyparti Vízmű- móló két oldalán, illetve a Zichy M. utca végétől nyugatra eső területen rendelte meg a tisztító nádvágást.   Amennyiben folytatódik az aratás szempontjából kedvező időjárás, a héten végezhetnek a feladattal. Az értékesítésre alkalmatlan, rossz minőségű nádat a somi hulladéklerakóba szállítják.

Tovább>>
<<Első <Vissza   
64 65 66 67 68 69 
2024. április 17. Rudolf
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Webdesign
ÁSZF | Impresszum